Ünnepséggel egybekötött eredményhirdetés

A 30 éves évfordulónk alkalmából meghirdetett fotópályázat eredményhirdetése lezárult. Az eredményhirdetést 2022. november 29-én kedden, 17 órai kezdettel a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház aulájában megrendezett jubileumi ünnepségen tartottuk meg. A rendezvényen beszédet mondott Balaicz Zoltán – Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere –, Nagy Zoltán – a 3B Hungária Kft. ügyvezetője – és Katona Tibor – fotóriporter, zsűritag.

Az esemény egyben megnyitója is volt annak a kiállításnak, melyen a legjobb képeket tekinthetik meg a látogatók 2022. december 9-ig.

 

Díjazottak, kategóriák szerint:

 

Természet

  1. Gelencsér Zoltán
    A felkelő nap vára
  2. Bánkövi Dorottya
    Demerung
  3. Szabó Csaba
    Gátőr

Technika

  1. Daróczi Csaba
    Napelempark
  2. Nyíri Fanni
    Füstölgés
  3. András Márton
    Két part között

Ember

  1. Gáspárdy György
    Verseny
  2. Novák Tamás
    Szellem
  3. Tóth Kitti
    Metamorfózis

Cégünk fennállásának 30 éves évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdetünk az alábbi témakörökben:

Természet – Technika – Ember

A pályázat célja, hogy felhívjuk a figyelmet a természet, a technikai fejlődés és az ember szoros kapcsoltára. Korunk kiemelt feladata, hogy az ember a technika segítségével környezetbarát, és fenntartható életvitelt valósítson meg. Keressük azokat a pillanatokat, amelyek bemutatják ezt, és felhívják a figyelmet környezetünk szépségére és annak megóvására.

Díjak / Témakörönként:
1. helyezett: 60.000 Ft
2. helyezett: 30.000 Ft
3. helyezett: 15.000 Ft

Beküldési határidő: 2022. november 10.
Beküldési cím: fotopalyazat2022@3bh.hu
Eredményhirdetés: szervezés alatt

Díjak átadását ünnepélyes keretek közt tartjuk cégünk évzáró ünnepségén.

Pályázati feltételek:

  • A képek kizárólag saját munkák lehetnek. Nevezésükkel a pályázók elismerik, hogy a beküldött fotók felett korlátlan felhasználási joggal rendelkeznek, az nem sérti harmadik fél jogait.
  • A képek elsősorban Magyarországon és a környező országok területén készüljenek.
  • A képeket jpg formátumban várjuk.
  • A levélben kérjük feltüntetni a szerző nevét, a kép/képek címét, a kép készülésének helyét.
  • A beküldött kép(ek) mérete az eredeti jpg fájl mérete legyen, de a hosszabbik oldal minimum érje el a 2500 pixelt.
  • A képek digitális feldolgozásánál csak alapvető képjavítá­sokat fogadunk el: fényerő, kontraszt, színegyensúly, gradációs görbe, színezet/telítettség.
  • A képek keretezését mellőzzék, vízjelet és dátumozást ne rakjanak rájuk!
  • NEM megengedett: nagyobb módosítások, illetve képelemek eltávolítása és hozzáadása.
  • Megengedett: a kép készítése során keletkezett technikai hibák, karcok, fényérzékelőre tapadt por eltávolítása. Engedélyezett a kép vágása, zavaró képrészletek levágása, a kép orientációjának módosítása.

A zsűri tagjai:
Gombos Zsófia – képzőművész
Bárdosi Katinka – képzőművész, designer
Katona Tibor – fotóriporter
Laufer Ferenc – formatervező (Flying Object)

Facebook